Kételyek…

Édesapja halálával a nő életében valami nagy törés következett be. Bár nem voltak napi szinten együtt, hiszen már saját családja volt, de ennek a szomorú eseménynek a hatására valahogy minden megváltozott. 

Hogy miért, azt a nő sem értette…

Magányosnak érezte magát. Vagy lehet, hogy nem is magányosnak, inkább elveszettnek? Nem tudom melyik a találóbb kifejezés. Mindenesetre egyre gyakoribb lett a bizonytalanság érzése a mindennapjaiban. Olyan volt, mintha egy biztos támasz hiányozna. 

Ez a támasz volt az édesapja. Az az ember, aki nem volt a szavak embere, nem volt érzelmileg túlfűtött, de amikor szükség volt rá, akkor meghallgatta és segítette a lányát. Csendben mögötte állt. De ez elmúlt és a nő ennek a biztos támasznak a hiányát, az édesapja szeretetének hiányát nagyon nehezen dolgozta fel.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy minden egyéb problémát felnagyított. Kereste a konfliktusokat, amikkel igazolhatta, hogy milyen sajnálatra méltó helyzetben van. 

Egy ideig ez működött is, de a nő rájött, hogy egyre mélyebbre sodródik. Lassan már a saját családjában is állandóan vitázott, rossz kedvű és türelmetlen volt. Lassacskán elkezdte az életet olyan sötétnek és szomorúnak látni, amilyennek nem szerette volna soha. Olyannak, amiről el sem tudta képzelni, hogy valaha is létezhet.

Magára maradt, édesanyja nem támogatta. Vagyis támogatta, de ez a támogatás inkább látszattámogatás volt, mert addig, amíg a nő mindent úgy csinált, ahogy édesanyja elvárta, addig minden rendben volt. Amikor azonban valamit ennek nem megfelelően intézett, kérdezett vagy mondott, akkor teljes elzárkózást és falakat talált kettejük között. 

Próbált sokszor beszélgetni erről vele. Próbálta kiabálva, próbálta csendben és próbálta vádaskodva is, de semmi eredménye nem lett. Azaz mégis. Az eredménye az lett, hogy még jobban belesüllyedt saját önsajnálatába és kilátástalan helyzetébe.

Hogy hogyan fog innen kimászni, azt még nem tudta.

Sajnos egy nagy fokú türelmetlenséggel is megáldotta a sors. Ami a fennálló helyzet hatására még erősebb lett és teljesen elnyomta a kislánykorában rá jellemző szorgalmasságot és következetességet.

Pedig szeretett volna változtatni az életén! Nagyon!!!!!

Sajnos azonban egy-két hét fellángolás után újra visszaesett. Lehet, hogy szándékos volt?

Lehet, hogy azt gondolta, hogy ha esendő marad, akkor majd valaki megsajnálja és szeretni fogják?

Azt hiszem igen. 

De nagy hibát követ el ezzel. A legrosszabb az egészben az, hogy tudta, érezte is ezt. Érezte, hogy a mindennapjai megváltoznak. Érezte, hogy gyerekeivel, férjével türelmetlenebb, nem tud nevetni és felszabadultan játszani.

Érezte, tudta, de sajnos mégsem tudott ellene tenni semmit.

Bízott benne, remélte, hogy egyszer sikerül valahogy kilábalni ebből a helyzetből. 

Mert egy dologban biztos volt. A saját lábára akar állni és a saját útját akarja követni.

Hogy hogyan sikerül majd? Azt most még csak sejtette…